Szerző: Gyógyulás Útja

Ma megint megmutatta magát az élet a maga csendes, finom módján. Nem harsányan, nem erővel… csak úgy, ahogy mindig: akkor, amikor befelé figyelek. Történt valami, ami régen még biztosan összetört volna. Egy újabb ember, aki nem azt adta, amit hittem. Régen ezt napokig cipeltem volna. Most csak megfigyeltem. Befelé fordultam. És ahogy a csend lassan…

Advent második gyertyája ma ég. És ahogy nézem a lángot, valami egészen mélyen megmozdul bennem. Az első gyertya a rendet hozta — kívül és belül is. De a második… ez most valami mást érint. Valami régebbit. Valamit, amit túl sokáig cipeltem a mellkasomban: a haragot, ami évek óta marja belülről a lelkemet. Nem hangos düh…

Ma reggel a köd úgy borult a tájra, mintha valaki finoman lefedte volna a világot. Elmosódottak lettek a körvonalak, a színek tompábbak, a hangok halkabbak. És ahogy ott álltam ebben a szürkés félhomályban, azt vettem észre, hogy valami ugyanígy történik bennem is. Mostanában nem akarok rohanni. Nem vágyom arra, hogy megmagyarázzak bármit, vagy hogy bárki…

Az örökös megfelelni akarásból eljutni oda, hogy már nem az számít, ki mit gondol rólad, egy brutális utazás. Mintha szépen lassan, alig észrevehetően eljutnál a föld egyik oldaláról a másikra. Mindig azt gondoltam, hogy a spirituális utazás, az önmagadhoz való visszatérés egyik pillanatról a másikra történik. Egyik nap még ilyen vagy, következő nap pedig felkelsz…

Ahogy november végén vagy december elején meggyullad az első adventi gyertya, sokan a külső fények felé fordulnak. A város lassan felöltözik, az emberek sietnek, a boltokban zsong a készülődés. De van egy másik világ is. Egy csendesebb, belső tér, ahová csak akkor lépünk be, amikor végre merünk megállni. Ebben az évben számomra az advent sokkal…

Haragudtam. Iszonyatosan haragudtam. Emésztett, kikészített, robbanni tudtam volna. Az igazságtalanság miatt, a hazugságok miatt. Gyűlölöm az igazságtalanságot, az őszintétlenséget. És nagyon haragra tudok gerjedni, ha ezzel találkozom. Hát ha még első kézből részese is vagyok, vagy akármennyire is, de kapcsolódik hozzám. Kiállnék a világ elé és üvölteném torkom szakadtából, hogy ez nem igaz, ez szemenszedett…

Minden idegszálammal, minden porcikámmal tiltakoztam idén a tél ellen. Nem tudom megakadályozni, hogy eljöjjön, de mégis. Nem akartam fázni. Nem akartam, hogy a hideg hó belepje a tájat. Mindig azt láttam magam előtt, hogy utána elolvad és csúnya lesz minden. Csak a sár és a víz marad. Nem volt kedvem a millió ruhához, amibe be…

Vannak időszakok, amikor az életünk látszólag teljesen eseménytelen. Nincs dráma, nincs nagy felismerés, nincs látványos előrelépés. Csak a csend, a rutinszerű napok, a „semmilyen” érzés. Mintha lebegnénk. Mintha csak úgy lennénk. De ahogy figyelem ezt az állapotot, rájövök: ez a csend egyáltalán nem üresség. Inkább egy finom átmenet két világ között. Az egyik oldalon ott…