Advent harmadik gyertyája ma gyullad meg.
Az öröm gyertyája.
És ez az öröm egészen más, mint amit régen ismertem.
Nem a felszínes, nem a bizonygatós.
Nem az, ami elfedi a fájdalmat.
Ez az öröm már nem menekülés —
hanem megérkezés.
Az első gyertya rendet rakott bennem.
A második segített elengedni azt,
ami belülről gyötört.
És most, a harmadik fényénél,
egyszer csak észreveszem:
nem szorít a mellkasom.
Nem keresem, hol fáj.
Nem várom, mikor kell újra megkeményednem.
Ez az öröm abból született,
hogy már nem harcolok magammal.
Hogy nem akarok többé túlélni.
Hogy megengedem magamnak a könnyű pillanatokat.
A gyertyafény melegét.
A lassú zenét.
A csendet, ami már nem ijesztő,
hanem megtartó.
Ez az öröm nem azt jelenti,
hogy minden rendben van az életemben.
Hanem azt, hogy én rendben vagyok magammal
ebben a pillanatban.
És talán ez az igazi gyógyulás:
amikor az öröm nem cél,
nem jutalom,
nem kivételes állapot —
hanem egyszer csak ott van.
Magától.
Csendesen.
Megérdemelten.
Advent harmadik gyertyája ma ezt tanítja nekem:
az öröm nem akkor érkezik,
amikor minden fájdalom eltűnik —
hanem amikor már nem félek jól lenni.
Gyógyulás Útja 
Hozzászólás