Bennem van

Rengeteg könyvet olvastam. Rengeteg tanfolyamon részt vettem. Mindnek úgy álltam neki, hogy ez lesz az. Ez fogja megváltoztatni a világomat. Ez fogja meghozni a megváltást számomra. Ez majd megmondja a tutit.

Mind-mind csalódás volt. Semmi nem történt. Nem vett az életem fordulatot, nem keltem másként egy következő reggelen. Elkeserítő volt. Számtalanszor feltettem a kérdést: hát rajtam már semmi nem segít?

A testemmel való kapcsolat tanulása közben rájöttem, mindvégig rossz helyen kerestem a válaszokat.

Egyedi a történetem, egyedi az életem. Hogyan tudná megmondani egy könyv a szent grált? Az a könyv nem ismer engem. A könyv írója nem ismer. Fogalma sincs, mi az, amiről beszélek, mi az amit kimutatok, egyáltalán mi van bennem.

Az önismereti ülések alatt rájöttem, nem is nehéz kapcsolódni önmagamhoz. Ezer éves kérdésekre találtam meg a válaszokat. Bennem. Magamban. Nem külső segítséggel. Hanem belülről hallottam. Magamon segítettem, magamért.

Minden, minden bennem van. Minden kérdésre a válasz. Minden út, amin valaha járni fogok vagy éppen járnom kell. Minden miértnek a forrása meg van bennem. Minden, amire szükségem van ebben az életben, születésem óta ott van.

Egy olyan tudás őrzői vagyunk mindannyian, ami kisegít bármiből. Csak a hit hozzá nincs meg. Elfelejtjük életünk során, hiszen pörgünk, mindenre támaszkodunk. A mindennapi életünk, a hajtás, a pörgés, az ezer megtanulandó dolog, a munka, a főzés, a takarítás, a megélhetés olyan szinten ott zsong a fejünkben, hogy meg sem halljuk azt a bizonyos belső hangot. Mindenre próbálunk támaszkodni, csak éppen arra nem, ami kéznél van, ami elérhető bárhol és bármikor.

Önmagunk. A belső hangunk. A lelkünk. Az a bölcs, ősi tudás.

A világomat én magam változtatom meg. Önismerettel.

Nagyon sokan, amikor azt mondom, önismereti folyamatra járok, csak nevetnek egyet és azt mondják: miért, nem ismered magad?

Én csak mosolygok magamban. Nem. Nem ismerem magam. Mert annyi évet éltem abban az álarcban, amire szükségem volt a túléléshez, hogy már nem ismerem azt az embert, aki az álarc mögött van. Rám került egy csomó réteg. És én azt keresem, aki az álarc mögött vagyok.

Aki nem fél, aki nem azt várja, hogy megmondják, mit csináljon. Aki bízik magában, aki tudja azt, hogy nincs egyedül. Soha nincs egyedül és tudja, hogy olyan erők vezetik, amik megtartják akkor is, amikor minden összeomolni látszik.

És ez az ember, ez az én, ma teljesen megmutatta magát. Ma meg is mutatta, milyen a teljes béke. Milyen az, amikor minden egyszerűen csak jó. Mert tudta és biztos volt benne, ami mára már a mottómmá vált:

A föld alattam megtart, az ég felettem vezet!