Harag

Haragudtam. Iszonyatosan haragudtam. Emésztett, kikészített, robbanni tudtam volna. Az igazságtalanság miatt, a hazugságok miatt. Gyűlölöm az igazságtalanságot, az őszintétlenséget. És nagyon haragra tudok gerjedni, ha ezzel találkozom. Hát ha még első kézből részese is vagyok, vagy akármennyire is, de kapcsolódik hozzám. Kiállnék a világ elé és üvölteném torkom szakadtából, hogy ez nem igaz, ez szemenszedett átverés!

És tudod mit vettem észre?

Lehúz, tönkretesz, kisemmiz, visszaránt. Nem tudok aludni, nem tudom tartani a szokásaimat, visszaállok egy vegetatív életre, mert nem szólnak másról a napjaim, mint a túlélésről.

Mert a harag energiája elvesz mindent. A jókedvet, a bőséget, azt a kis pozitív sugárzást is, ami beragyogna.

A harag nem másra irányul. Az illető, akire haragszom, nem is tud talán róla. Vagy lehet, hogy érzi, de semmit nem kap belőle. Éli az életét.

Én meg tönkreteszem a magamét. Mert a harag, amit bárki iránt táplálok, első sorban engem emészt fel. Teljes mértékig. Én vagyok az, aki agyal. Én vagyok az, aki nem gondol másra, mint a bosszúra. Én vagyok, aki nem alszik. Aki nem engedi, hogy elérjen hozzá a pozitivitás.

A negatív lehúz. A harag rezgése annyira a mélyre taszít, hogy észre sem veszem. Kiadom, beszélek, ütök, vágok, néha egy pillanatra jobb, de ennyi. Nem tölt fel.

Kiadom, ezért egy kicsit jobb, mert a feszülésből enged. Tölteni azonban nem fog.

Megállok. Felteszem magamnak a kérdést.

Az én hazugságom, vagy az ő hazugsága? Ez az egész helyzet engem jellemez vagy őt jellemzi? Az vagyok, akinek ő beállít? Mivé lehetnék, ha elengedném a haragot? Mégis mi történne?

Tudod, mi? Felszabadulnál! Egy olyan dologból, ami nem a tied. Egyáltalán nem. Sem befolyásod, sem ráhatásod nincs rá.

Ehhez meg kell érni. Ki kell lépni a szerepedből és egy teljesen más szemszögből kell nézned a dolgokat. Olyan szemszögből, ami nem a tied, nem az övé.

Fel kell emelkedni az egész fölé.

Mi fog történni, ha elengeded a haragot?

Csoda! Elengeded a negatív energiát. Utat engedsz a pozitívnak. Tudsz aludni. Nem fogsz agyalni. Nem kapcsolsz ki a jelenből, csak mert folyamatosan kattogsz, hogy mit tehetnél. És ami a legfontosabb! Felszabadulsz!

És ez a felszabadulás elönt békével, elönt nyugalommal, kitartással, szeretettel.

Hogy hogyan csináltam?

Őszintén, fogalmam sincs! Haragudtam. Rettenetesen. Dühöngtem. Bunkó voltam. Lekezelő voltam. Zárkózott voltam. És fáradt. Elegem lett. Utálom a haragot! Magamat viszont elfogadom. Tudom, mi az igazságom. Tudom, milyen ember vagyok. Tudom, mennyit érek. És tudom, hogy sokkal jobb nekem, ha a pozitív dolgok felé fordulok.

Már eljutottam odáig, hogy szeretem és tisztelem magam. Az én életem úgy akarom élni, hogy abban boldog és kiegyensúlyozott legyek. Megadom magamnak azt a tiszteletet, amit megérdemlek. Ehhez pedig az kell, hogy elengedem azt, ami engem nem szolgál. És a harag nem szolgál.

A másik ember úgy éli az életet, ahogy akarja. Ha olyan dolgokat tesz, ami engem igazságtalanul érint, akkor ezen felülemelkedek. Az az ő problémája. Hogy a későbbiekben ez nála mit fog okozni, az legyen az ő problémája. Az én problémám pedig maradjon annyi, hogy kilépek belőle. Nem az én dolgom. Én tudom, mi az én igazságom. Tudom, hogy mindent úgy teszek, ahogy nekem a legjobb.

És nekem az a legjobb, ha a haragot nem táplálom. A megbocsátást táplálom. Mert meg tudok bocsátani.

Az vagyok, aki vagyok. Azt teszem, amitől előrébb járok, ami felemel. Ha ezt valaki rossz szemmel nézi, az nem az én bajom. Ha ezért valaki rosszat mond rólam, valótlan dolgokat állít, nem az én problémám.

Életem célja a boldogság elérése és hogy visszataláljak önmagamhoz. Ez pedig haraggal nem megy.

Egyet tudok. Dolgoztam magamon és még fogok is dolgozni magamon. Szeretem magam. Tisztelem magam. Nem tettem semmi mást. Csak magam felé fordultam. És ez a magam felé fordulás elhozta a csodákat.

Elhozom magamnak a csodákat a saját életembe, mert megérdemlem!