Sokáig azt hittem, hogy a düh veszélyes.
Hogy ha hangot adok neki, azzal elrontok valamit.
Hogy az, aki ordít, az gyenge, hisztis vagy épp „nem ura magának”.
És én annyira akartam, hogy ura legyek magamnak.
Túl akartam élni.
Túl akartam lenni rajta.
Csendben, méltósággal.
De van egy pont, ahol a csend már nem méltóság, hanem börtön.
Ahol a lenyelt szavak elkezdenek fojtogatni,
és a test tudja először: ez így tovább nem mehet.
Eljön a pillanat, amikor minden kitör belőled.
Egy nap eljött az a pillanat.
Már nem tudtam tovább visszatartani.
És nem is akartam.
Nem akartam többé szép lenni, kedves lenni, megértő lenni. Nem akartam többé „jól viselkedni”.
Csak hagytam, hogy kijöjjön.
Ordítottam. Üvöltöttem.
Minden fájdalmat, minden megalázást, minden „tűrj még egy kicsit”-et.
És tudod, mi történt?
Nem omlottam össze.
Nem lettem rossz ember.
Nem veszítettem el a méltóságomat.
Hanem végre megérkeztem önmagamhoz.
A düh nem rombol – a düh tisztít.
A dühöm nem ellenem fordult többé.
Most először engem védett.
Kiharcolta a határaimat, a levegőmet, a helyemet a világban.
Kitisztította belőlem az évek alatt felgyűlt félelmet, a megfelelést, a tehetetlenséget.
És amikor végre elcsendesedett bennem minden,
csak egy mély, békés üresség maradt.
Olyan volt, mint amikor a vihar után kisüt a nap,
és hirtelen érzed, hogy élsz.
Akkor értettem meg, hogy ez az egész nem az én problémám volt.
Én csak cipeltem mások elvárásait, mások terheit, mások bűneit.
És most először tettem le őket.
Most már tudom:
a düh nem az ellenségem.
A düh a kapum a szabadsághoz.
A düh az, ami visszavezetett önmagamhoz.
Ha te is ismered azt az érzést, amikor majd’ szétfeszít belül a feszültség,
de mégsem mered kiengedni, mert félsz, hogy szétesel tőle —
tudd, hogy nem a düh rombol.
Az a romboló, ha bent tartod.
A düh a tested és a lelked üzenete:
„Elég volt. Most már engem is hallgass meg.”
Nem kell félned tőle.
A dühödben ott a szabadságod csírája.
És ha egyszer meg mered élni,
akkor utána már nem ugyanaz az ember leszel.
Hanem valaki, aki végre önmagáért áll ki.
Gyógyulás Útja 
Hozzászólás