Látod magad.
Ott állsz a jövődben — könnyű szívvel, kisimult arccal, békében.
Nem nélkülözöl. Nem harcolsz már semmiért.
Egyszerűen csak vagy.
És ez a „vagy” most többet jelent, mint valaha.
Mert nem akarod már megjavítani az életedet.
Nem akarod, hogy mások végre megértsenek.
Nem bizonyítani akarsz, csak élni.
A magad tempójában, a magad igazságában, a magad erejében.
De aztán ott van az a részed, aki visszanéz rád ebből a jelenből.
És nem látja, hogyan jutsz el odáig.
Nem látja, mi lesz az az egy döntés, az az egy nap, az az egy mozdulat,
amikor egyszer csak minden megváltozik.
És ez fáj.
Mert tudod, mit szeretnél érezni, de nem tudod, hogyan kell odáig eljutni.
A testedben ott a vágy a szabadságra,
de a fejedben még a régi hangok beszélnek:
„Nem tudod megcsinálni.”
„Nem lesz rá pénzed.”
„Nem jár neked.”
És te néha elhiszed őket, mert annyiszor hallottad már.
De tudd: a jövő, amit látsz, nem véletlenül jelenik meg benned.
Nem egy álomkép, nem menekülés.
Hanem emlék – annak az embernek az emléke,
aki mindig is benned volt.
Aki tudta, hogyan kell szabadnak lenni.
Csak elfelejtetted, mert sokáig mások álmait kellett élned.
Most viszont visszafelé építed az utadat.
Nem előre rohansz, hanem lépésről lépésre visszatalálsz ahhoz,
aki már most is ott van benned, csak eltemetted a félelmek alá.
És ez az út nem mindig látványos.
Nem mindig tudod, hová vezet a következő lépés.
De ha reggelente egyetlen pillanatra is megengeded magadnak azt az érzést,
amit a jövődben látsz — azt a nyugalmat, azt a „minden rendben van” állapotot —
akkor már nem keresed tovább az utat,
mert benne jársz.
Nem kell tudnod, hogyan lesz pénzed.
Nem kell tudnod, mikor jön el az a nap, amikor már nem kell félned.
Elég, ha tudod, hogy mindaz, amit látsz, nem álom — hanem iránytű.
A jövőd mutatja neked az utat,
nem azért, hogy elkeserítsen, hanem hogy emlékeztessen:
nem kell másnak lenned, csak annak, aki ott már vagy.
És egyszer csak észreveszed majd, hogy nem keresed többé a hidat.
Mert már rég átértél.
Nem nagy döntésekkel, nem egyik napról a másikra,
hanem apró, halk „most”-okkal, amikor hű maradtál magadhoz.
Mert mindig az visz közelebb a jövődhöz,
ha a jelenedben önmagad maradsz.
Gyógyulás Útja 
Hozzászólás